Ibolya B.
Pár hete csípőprotézist kaptam. Kb 5 - 6 hónappal ezelőtt rendeltük meg a párnát, hogy könnyítsen az oldalfekvésen, s nagyon megszerettem, nem éreztem így a fájdalmat. Műtét után pedig kifejezetten ajánlom, hiszen 2 - 3 hónapig a csípőizület kímélése érdekében oldalt csak úgy alhatunk, ha a térdek közé párnát helyezünk. Mondanom sem kell, hogy bármilyen másik párna kicsúszott, rövid, vagy hosszú volt, de ez pontosan odailleszkedik ahová kell, nem megy össze benne a töltés, s már többször mostam is a huzatot. Nagyon szeretem, örömmel ajánlom mozgásszervi problémákkal küzdőknek is, pihentet, ellazít, segít.
Adrienn B.
Imádom ezt is és a másik fajtát is. Vettem hozzá plusz huzatot így sosem kell nélkülöznöm. Meg nyaralasra is elviszem, ha személygépkocsival megyünk.
Éva M.
Imádom! 2 és fél évvel ezelőtt volt egy bokaficamom és részleges acchilesín szakadásom. Ennek következtében a jobb térdemet műteni kellett. Azóta az éjszakáim forgolódással, láb rakosgatással teltek. Szülinapomra családomtól megkaptam az ortopéd párnát ami teljes változást hozott az életembe. Űjra tudok az oldalamon fekve aludni annélkül, hogy térd vagy gerincfájdalomra ébrednék.
Ildikó S.
Nagyon jó imádom,örülök, hogy megvettem.Nemtudok nélküle aludni. Köszönöm.
Tóbiás E.
Nagyon szuper. Az 5 éves kisfiam lenyúlta Neki is nagyon tetszik
Krisztina M.
Kicsit kemény a huzat ès a párna rész, amúgy szuper.
Katalin S.
Porckorong kopásom van, a párna nagyon kellemessé teszi a fekvést.
Megérte az árát, kellemes a töltet keménysége is.
Örülök, hogy megvettem.
Júlia S.
Nagyon jó, azóta nincs derékfájdalmam reggelente.
László J.
Kicsit rövidebb mint vártam, de kiváló minőség, és kényelmes fekvést tesz lehetővé.
Magai N.
Nagyon kényelmes. Jó az anyaga. Nagyon szeretjük.
Magdolna F.
A párna kényelmes viszont én forgolódok alvás közben és elég macerás az átállás. Ami jó még benne, hogy pasi pótlónak is megfelelő. Köszönöm Dr.Lumbar!
Tamásiné dr. Takács Z.
Meg vagyok elégedve! Már nevet is kapott, egyszerűen csak "jegesmackóm"!!! Nevével ellentétben melegséget áraszt, olyan, mint egy kemence-patka. Visszaadja testem melegét.
Judit K.
Férjemnek rendeltem, de fogok magamnak is. Nagyon kényelmes, igényes anyagból. Csak ajánlani tudom.
Andrea T.
Nagyon örülök, hogy megvettem. A 7 éves unokám meglátta és haza akarta vinni . Neki is vettem gyorsan Karácsonyra . Mindketten imádjuk! Most vehetek még a testvérének is szülinapjára.
Zsolt J.
Karácsonyra rendeltem ajándéknak, nagyon tetszett a feleségemnek. Ha picivel puhább lenne a huzata még tökéletesebb lenne azonban valószínűleg így tartósabb. Másnak is bátran ajánlot.
Éva S.
Összességében tetszik, használni fogom, bár nekem nincs szükségem a párnarészre.
Hosszas válogatás után találtam meg azokat a párnákat, amiket felváltva használok, és keménynek, vékonynak érzem az ortopéd párna felső, vízszintes részét párnának.
Mivel ha lejjebb csúszok, akkor rövid az ágy, ezért gondolkozom azon, hogy levágom ezt róla.
Én a képen látható módon használom most a párnát.
A függőleges rész tökéletes, kényelmes (kár, hogy egy ágyban kettő már nem fér el).
Készülhetne párnarész nélkül is, akkor egy nagy ágyban kettő is használható lenne olvasom, hogy ez sokaknak probléma).
Most azon kísérletezem, hogy melyik oldalon használjam, melyik a rosszabb oldalam.
Kárász K.
Nem régen kaptuk meg. Úgy gondoltam ezt fogja hozni a Jézuska, de már előtte ki bontottuk és ki próbáltuk. Nem csalódtunk benne, Tökéletes.
Köszönöm szépen .
Laszlo H.
Nagyon szeretjuk! Kenyelmes, pihenteto alvast nyujt.
Éva G.
Felváltva vagy együtt használom a párnámmal. Nem mindig tudom kényelmesen "beállítani", de szeretem, rendszeres használója lettem és örülök a rendelésnek, a derekamnak jót tesz. Köszönöm!
Andrea G.
nagyon jó hálótárs egy éjszaka csak egy oldalon van, nehézkes fordulásoknál áthelyezni...ha folyamatosan csak az egyik oldalon van akkor a másik oldali csípőnek pl. nem ártok? Köszönöm!
Monika H.
A termék beváltotta a hozzá fűzött reményeket, ajánlom mindenkinek!
Edit I.
Egyedül a huzattal van gondom lehetne puhább mint egy ágyneműhuzat.
Nelli F.
Műtét utáni állapot. A lányomnak vásároltam, azóta csak dícséri. El se képzeli az éjszakáit nélküle, végre egy párna ami ott támaszt ahol kell.
István B.
Már néhány használat után érezni lehetett a hatását.
Barnabás B.
A gerincem lumbális szakaszán lévő promblémákhoz kifejezetten jó, megkönnyíti a fekvést. Viszont a nyaki részen lévő sérvekhez nagyon rossz; kemény és magas.
Balázs B.
Mindig fájó kezekkel lábakkal jöttem haza a munkahelyemről. Kipróbáltam ezt a párnát és azóta az az első hogy ledőlük vele 1-2 órára. Szuper
András P.
Tetszik a termékük, jól használható.
Egy gond van vele, ha az ember egyik oldaláról a másikra fordul akkor nagyon nehéz átrakni a másik oldalra. Úgyhogy marad a mindig ugyanazon az oldalon való alvás :(
Egy huzat, amiben esetleg szállítani lehet, , esetleg utazásra magammal tudnám vinni, jól jött volna.
Judit F.
Nagyon szeretem amióta meg van sokkal jobbat alszom köszönöm
Szabolcs K.
Nagyon hasznos! Hétvégi délutáni szundizáshoz is remek választás!
Viktoria M.
Maximálisan azt kaptam amit elvártam, nem egy tipikus internetes rendelés, amikor az emberhez nem az a színvonalú termék jön ki mint amit elvár ár és leírás alapján.
Az alvást alapjaiban változtatja meg, gerincprobléma miatt rendeltem, de meglepődve tapasztaltam, hogy pszichés hatása is van, biztonságérzetet ad, mélyebben alvást eredményez.
Mária A.
Tetszik, a fájdalom elmúlt, az alvásomon egyelőre még nem sokat segített, de az nálam inkább pszichésen van.
Zalán K.
Öszinte ember vagyok, ezért most kerek perec leírom az igazat erről a termékről: engem levett a lábamról. Nem tudom ki találta ki ezt a formát, de most innen gratulálok neki, szép munka! Maximálisan ajánlom
Anna B.
Férjemtől kaptam ajándékba egy lumbar párnát. Imádom, minden igaz, amit leírnak róla, külön öröm számomra, hogy kis hazánkban gyártják ezt a szuper terméket.
Gábor F.
Szuper parna, ajanlom mindenkinek
Lili K.
Azt hiszem nem vagyok egyedül, ha azt mondom rossz alvó vagyok. Állandóan forgolódom és nem jön álom a szememre. Mióta az ortopéd párnát használom, még mindig vannak kevésbé jó éjszakáim, de az esetek 80%-ban sikerül mélyen aludnom. Óriási megkönnyebbülés ez nekem!
Henriette S.
Nagyon sokféle párnával volt már dolgom, de ilyen jó minőségűvel még nem találkoztam eddig, mint az ortopéd párna. A töltőanyag formatartó, de mégis puha, ráadásul nem is zizeg, a huzat pedig pamut anyag, ami nem irritálja a bőrömet kicsit sem. Nagyon elégedett vagyok!
Edó P.
A Facebookon láttam a Dr. Lumbar hirdetését, ami nagyon meggyőzött, ezért megrendeltem az ortopéd párnájukat. Tudni kell, nagyon rosszul alszom már jó régóta és számos drága eszközt kipróbáltam. Végre rám talált a megoldás, köszönöm! – P. Edó