
A plantar fasciitis szinte senkit sem kímél
A plantar fasciitis, más néven talpi bőnye gyulladás a talp egyik leggyakoribb betegsége, mely rendkívül elterjedt a felnőtt lakosság körében. A sarokrészen és/vagy a lábujjak tövében érezhető szúró, nyilalló fájdalom oka annak a szalagnak a gyulladása, mely a lábujjakat összeköti a sarokkal.
Ez leginkább úgy történhet meg, ha a láb túlzott terhelésnek van kitéve – például aktív sport, egész napos állómunka hatására szinte egészen biztos, hogy idővel megjelennek majd a panaszok. A számottevő túlsúly és a lúdtalp fokozott kockázatot hordoz magában, továbbá a nem megfelelő cipő viselése szintén jó eséllyel gyulladáshoz vezethet.
A talpi bőnye gyulladás idővel súlyos szövődményeket okozhat
Még akkor is javasolt foglalkoznia a problémával, ha a fájdalom viszonylag elviselhető, vagy, ha csak bizonyos időközönként jelentkezik. Kezelés hiányában ugyanis a bőnye megvastagodhat, és fájdalmas csontkinövést (sarkantyút) eredményezhet, ami járás, fizikai aktivitás során folyamatosan nyomódni fog, ezzel akadályozva a szabad mozgást.
Ráadásul, ha nincs megfelelően alátámasztva a láb állás, séta vagy sport közben, gerincproblémák is kialakulhatnak. Megelőzési, illetve terápiás céllal egyaránt nélkülözhetetlen a láb megfelelő, kényelmes alátámasztása, különösen a sarokrészen. Ebben segít egy minőségi ortopéd talpbetét.


Ortopéd Pro talpbetét a fájdalom enyhítésére
A sarokponton található párnázott rész mozgás során elnyeli az ütődéseket, külső fizikai hatásokat. A talpbetét kontúros alátámasztást nyújt a túlterhelt harántboltozatnak, ezzel csökkentve a lábra nehezedő nyomást.
- Tehermentesíti a lábat és a gerincet
- Egész napos kényelmet szavatol
- Támogatja a helyes testtartást
- Ergonomikus kialakítás anatómiai támasztópontokkal
- Rugalmas, jól szellőző anyag
- Egyszerűen méretre vágható
„Az első terhességem alatt jó pár plusz kiló felszaladt. Ennek az volt az egyik negatív következménye, hogy folyamatos lábfájással küzdöttem. Az ortopéd Pro talpbetét nagyon sokat segített, ráadásul a gerincfájdalmam is enyhült.”
– V. Klára
A terméket mindazoknak ajánljuk, akik:
- Intenzíven sportolnak, túráznak.
- Hajlamosak lábuk megerőltetésére.
- Lúdtalp miatt tapasztalnak fájdalmat.
- Túlsúllyal küzdenek, ezért fokozott a kockázata a talpi bőnye gyulladás kialakulásának.
- Tartáshibából eredő hát-, derék- vagy gerincfájdalomtól szenvednek.
- Foglalkozásukból adódóan sokat gyalogolnak vagy állnak.

Vélemények
- Ha kiválasztasz egy lehetőséget, a teljes oldal frissül.
- A kívánt lehetőséget a szóköz lenyomásával, majd a nyílbillentyűkkel választhatod ki.